A Szent Korona kivételesen kalandos történeteket mutathat föl, hiszen nem csak izgalmas útjai voltak, hanem eléggé radikális helyzetekben is részt vett. Mindkettőre nagyon jó példa következő történet.

Az 1848-49-es szabadságharc sűrűjében járunk, 48 decemberében. Vészesen közelinek tűnt Buda elesése, ezért felmerült a korona menekítésének a lehetősége. Az Országgyűlés Bónis Sámuelt, az egyik képviselőt kérte fel arra a nemes feladatra, hogy a Szent Koronát Debrecenbe szállítsa át, mivel a közigazgatás magja is oda menekült. Bónis természetesen elvállalta a nehéznek bizonyuló feladatot.

Feleségével együtt útra keltek, ám az első akadályba rögtön a fővárosban ütköztek. A Duna vize be volt fagyva, és az első a Dunát átszelő híd, a Lánchíd még csak félkész állapotban volt, így nem lehetett átkelni a folyón. A hídon ugyan valamilyen formában már volt gyalogos forgalom, de lovaskocsival nem lehetett átkelni, főleg nem egy olyan nagy súllyal, amit a koronázási jelvények ládája nyomott. Bónis odament a híd előtt strázsáló őrökhöz, akiknek elmagyarázta a dolog fontosságát, ők pedig minden habozás nélkül segíteni próbáltak. Szerencsére egy gránátos alakulat pont a helyszínen tartózkodott, így az ő segítségükkel nekiálltak átvinni a kocsit a hídon.

Ez egyáltalán nem volt egyszerű dolog, mivel a Lánchíd ekkor még bőven építés alatt állt, ezért nagyon nagy volt a veszélye, hogy a kocsi leborulhat. Így a katonák az életüket is feláldozva tartották oldalról a ládát és a kocsit, nehogy a hatalmas értékek megsérüljenek, vagy akár a semmibe vesszenek. Szerencsére épségben átjutottak a hídon, senkinek sem lett baja, és a Szent Korona is megúszta. Nem szabad elmenni az a tény mellett, hogy ez a lovaskocsi volt az első, ami átkelt a hídon, tehát akár még azt is mondhatjuk, hogy ugyan nem hivatalosan, de a koronával lett felavatva a Lánchíd.

Az átkelés után a Bónis házaspár útja egyenesen a Központi Indóházhoz, a mai Keleti pályaudvarhoz vezetett. Ott a koronázási jelvényekkel együtt felszálltak a Szolnok felé tartó debreceni vonatra. Még mielőtt a szerelvény elindult volna az útra, belépett egy ismeretlen férfi a házaspár kupéjába. Az idegen azt ígérte nekik, ha leszállnak a koronával együtt a vontról, majd azt átadják a Habsburgoknak, és ezzel jelképesen magának Ferenc József császárnak, akkor olyan pénzmennyiséget kapnak, hogy egész hátralévő életükben gond nélkül élhetnek. Ám a képviselő nem volt megvesztegethető, hatalmas nagy hűséggel bírt mind az ország, mind a rábízott feladat iránt. Ezért rögtön a legkomolyabb módon vette a történéseket, pisztolyt rántott, az idegenre fogta, majd halálosan megfenyegette. Mondani sem kell, hogy az ismeretlen férfi egy pillanatig sem habozott, elhagyta a helyszínt a lehető leggyorsabban. Egyébként elgondolkodtató, hogy az osztrákok honnan tudhatták meg, hogy merrefelé menekítik a Szent Koronát, hiszen Bónisnak teljesen szabadkezet adtak, tehát bárhogyan eljuttathatta volna a koronát Debrecenbe.

Bónisék küldetése tovább folytatódott, immáron egyszerűbben. Biztonságban odaértek a vonattal Debrecenbe, ahol átadták Kossuth Lajosnak a koronát tartalmazó ládát.

Hamarosan megkezdődött a tavaszi hadjárat, aminek során sikerült a magyar erőknek visszavenniük Budát, a fővárost. Így a Szent Korona is visszatérhetett a kormánnyal együtt a megszokott helyére. Ám sajnos nem volt túl sok idő örömködni, heteken belül annyira romlott a forradalom helyzete, hogy már-már elveszni látszott. Ezért ismételten veszélybe került a Szent Korona. Viszont ezúttal már nem foglalkozott senki annyira vele, az egész kormányzat azon dolgozott, hogy a forradalom főbb résztvevőinek az emigrálását megszervezze. Egyedül Szemere Bertalan, volt belügyminiszter, immáron miniszterelnök, emelte fel a hangját, és ragaszkodott a koronázási jelvények menekítéséhez. Kossuth Lajos, Magyarország kormányzója megengedte neki, hogy felpakolják ismételten a nagy ládát, és elmenekítsék a Habsburgok elől. Szemere összeszedett egy csapatot, akivel nekiveselkedett a küldetésnek. Ennek a második menekítőakciónak már nem csak a kincsek magyar kézben tartása volt a célja, hanem felmerült egy olyan ötlet is, hogy az Oroszoknak ajánlják fel egy különbéke során. Erre azonban sohasem került sor.

Elindultak Aradra, ám az odavezető út korántsem volt egyszerű. A háború elől menekülő emberektől szinte lehetetlen volt egy ilyen hatalmas ládával megrakott szekéren utazni. Út közben arra is gondoltak, hogy egy bányában rejtsék el, hiszen ott senki sem keresné, ám amikor elkezdtek puhatolózni a bányáknál, rögtön rájöttek az emberek, hogy valószínűleg a korona van a ládában, így inkább felhagytak a bányák ötletével. Ekkor javasolta Batthyány Kázmér, külügyminiszter, hogy törjék össze az egész ládát. Ez szerencsére nem történt meg.

Orsova és környéke egy korabeli térképen

Orsova a térképen

Útjuk közben megváltoztatták az úti céljukat. Arad helyett, amit Kossuth javasolt, inkább Orsovára mentek, az akkori oszmán határ mellé. Úgy gondolták, hogy így vannak a lehető legmesszebb az osztrákoktól. Lehetőségként létezett, hogy átviszik az Oszmán Birodalomba a ládát, ám ezt nem csinálták, mert törvény tiltotta, hogy a határokon kívülre kerüljön a Szent Korona. Ekkor állítólag ellenőrizték a kincsek állapotát, aminek során felpróbálták azokat. Nem is ezzel volt a baj, hanem azzal, hogy hanyag módon tették vissza őket, így a láda fedelét úgy kellett ráfeszíteni a végén.

Szemere Bertalan

Orsovára érve az ottani fogadóban összetalálkoztak két volt minisztériumi tisztviselővel, Házmán Ferenccel és Lórodi Edével, továbbá Grimm Vincével, a magyar bankjegyek tervezőjével. Azt hazudták nekik, hogy fontos iratok vannak a nehéz ládában, amiket feltétlenül el kell rejteniük. Lehetséges, hogy a három személy sejthette, hogy mi a láda valódi tartalma, ám erre utaló bizonyíték nincs.

Házmán Ferenc

Grimm Vince

Másnap hajnalban elindultak a ládával egy közeli elhagyott tanyaépülethez, aminek a romos falai között elásták a ládát. A helyen tüzet raktak, hogy eltűntessék a friss ásás nyomait. Másnap indultak is volna haza, ám Szemere úgy érezte, hogy meg kell néznie a helyet, ahol a láda el volt ásva. Mikor odaértek, nagy ijedségben volt részük, mivel a ház melletti sarkot, ahol a láda volt egy ismeretlen személy felásta. Szerencsére nem bukkant rá a ládára, mivel valaki vagy megzavarta munka közben, vagy pedig megunta, feladta. Minden bizonnyal megállapítható volt, hogy nem állati eredetűek a nyomok. Itt is felmerülhet a kérdés, hogy ki kezdhetett el pont ott ásni, egy elhagyott tanya mellett. Továbbá az is érdekes, hogyha ténylegesen a koronáért jött, akkor honnan tudta meg, hogy ott ásták el?

Szemere rögtön kiásatta a ládát, felrakták a szekérre. Ekkor már biztosan sejthette a három új személy is, hogy mit is tartalmaz a láda, hiszen mi más lehetne az, amin ennyi fontos ember dolgozik személyesen, egy eldugott helyen. Házmán és Lórodi elmentek egy új helyet keresni a ládának. Az orsovai vámház felé vezető útról véletlenszerűen letértek. Egy hepehupás útra találtak. Ott megkötötték a lovaikat, és gyalog folytatták az utat. Hamarosan átkeltek egy rozoga fahídon, majd kicsit később még egyen. Onnan továbbmentek, majd megpillantottak egy eperfát. Az eperfa mellett volt egy füzes, továbbá két bokorcsoport. Rögtön rájöttek, hogy ez a megfelelő hely a kincsek számára. Hamarosan visszatértek Szemerével és Grimm Vincével, majd elásták két fűzfa között a ládát. Megesküdtek, hogy soha nem árulják el a titkot, csakis a halálos ágyukon, de csak olyan személynek, aki a legvégsőkig megbízható. Grimm jó rajzoló lévén készített egy vázlatot a helyről. A felhasznált eszközöket a közeli Csernába vetették, majd négy nap múlva átlépték a határt, elhagyták az országot.

Szemere hamarosan elmondta a titkot Batthyány Kázmérnak, ám ezen a beszélgetésen Fülep Lipót, a bánsági bányavidék kormánybiztosa is jelen volt. A külügyminiszter továbbadta a titkot a kormányzónak, Kossuthnak, így összesen hét ember tudott a korona pontos helyéről. Az osztrákok hamar megkezdték a kutatást, amit a belügyminisztérium vezetett. Titkosrendőrökkel próbáltak az emigránsok bizalmába férkőzni, ám nem tudtak nagyobb eredményeket elérni. A keresést tovább gátolta, hogy 1849-50 telén rengeteg hó esett, ami tavasszal megolvadt, a víz pedig minden ásásnyomot eltűntetett. Egy másik próbálkozásként megpróbálták az osztrák hatóságok megvesztegetni Bónist, aki először menekítette a koronát, hátha benne volt másodszor is a dologban. Őrajta kívül még pénzt ajánlottak Szemere börtönben sínylődő feleségének is, ám mindketten elutasították az ajánlatot. Valószínűleg nem tudtak a Szent Korona hollétéről, de ha tudtak volna valamit, akkor sem mondták el. Több éven át tartó keresés során több helyszínen is kutattak: Aradon az aradi várban, Debrecenben és Orsován, ám semmi használhatóra nem bukkantak. Felmerült bennük az is, hogy talán az emigránsok átvitték Törökországba a koronát, de erre kicsi volt az esély, mivel az oszmán határőrök mindenkit nagyon átkutattak, mire átengedtek, szóval bizonyosan fény derült volna a titokra.

Orsován közben egyre jobban felpörögtek az események. Egy tanú jelentkezett, aki állítása szerint ott volt az orsovai fogadóban, amikor Szemere megérkezett, majd azt is látta, amint egy nagy ládával négyen elmennek, majd visszaérkeznek, akkorra már üres kézzel. Az osztrákok hamarosan kiszámították, hagy a tanú által állított időtartam alatt milyen messzire juthattak el a ládával. Ennek alapján húztak egy kört a térképen, ezen belül kezdték keresni a kincset. Több hektár földet felástak, ám ez mind feleslegesnek bizonyult.

Kossuth Londonban

1852 végére holtponthoz érkezett a kutatás. 1853-ban új vezető állt a keresés élére, Kempen altábornagy, aki más stratégiához fordult. Egy megbízható embert keresett, akit elküld az emigránsok közé szivárogtatni. A megfelelő személy Varga István lett. Ő több szempontból is megbízhatónak számított. Korábbi szabadságharcos múltja miatt zsarolni tudták, továbbá az elmúlt években vallott már magyarok ellen. Április 28-án Varga kiutazott Londonba. Kossuthból sikerült néhány dolgot kiszednie, ám ez korántsem volt elég. Azt megtudta, hogy a korona még Magyarországon van, biztonságban, de már szervezik, hogy áthelyezik, mivel túl sokan tudnak a pontos helyéről.

Londonból írt egy jelentést, ami azonban nem valószínű, hogy igaz, mivel több pontban ellentmondásos, továbbá sok benne a véletlen. Feltehetőleg kitaláció, amivel az áruló nevét titkolta el, ennek ellenére a benne lévő információk valósak voltak.

A történet szerint a Trafalgar Squar-en összefutott egy magyar, Szűcs nevű emigránssal. Miután beszélgetett vele, megtudta, hogy főhadnagy volt a szabadságharc során, és a világosi fegyverletétel időpontjában pont Orsovánál szolgált. Ettől az információtól felbuzdulva Varga meghívta ebédelni. Miközben beszélgettek az orsovai történésekről, Szűcs elmesélte, hogy Párizsból jött Londonba, hogy pénzt kérjen Kossuthtól egy amerikai útra, de nem járt sikerrel. Kijelentette, hogy neki járna a pénz, mert ott volt, amikor a korona Orsovára érkezett, továbbá Szemere őt kérte meg, hogy csapatával biztosítsa a környéket, amíg elássák a ládát. Ezt meghallva Vargában felcsillant a remény, hogy sikerrel jár. Kiderült az is, hogy volt neki egy másolta a Grimm által rajzol térképből, ám azt Szemere elvette tőle, amikor Párizsban voltak. De sikerült lemásolnia a rajzot, mielőtt a volt miniszterelnök megfosztotta tőle.

Varga jó pénzért megvette tőle a titkot, továbbá a térképet is. Szűcs adott neki egy verset, ami a „Kossuth Lajos azt üzente” kezdetű dalnak az átköltése volt. Ez egy kódolt vers volt, amihez járt egy megoldókulcs: egy lap teleírva törtszámokkal. A számok azt jelentették, hogy hányadik sor hányadik betűjét kell kivenni. Mindezt elküldte Bécsbe, ahol pillanatok alatt kiderítették a megfejtést, így egy pontos leírást kaptak a helyről.

Varga hazautazott, ám a bécsiek nem hittek neki, börtönbe zárták. Ettől függetlenül megkezdték ismét a keresést az új információk segítségével. Azonban nem találtak semmit, mivel a Duna és a Cserna áradásai mindent megváltoztattak a területen. Az említett eperfa eltűnt, a két híd, ami kiindulópontként szolgált teljesen elkorhadt, vagy elmosta az ár, a füzes pedig immáron majdnem egy erdővé nőtte ki magát. Ez csak rontotta Varga helyzetét, bár ő váltig állította, hogy igazat mond. Kivívta magának, hogy vigyék a helyszínre, mert ő meg fogja találni a ládát. Végül beleegyeztek, rendőri kísérettel Orsovára szállították. Ott ő tanulmányozta a területet, majd az információi alapján elkezdte kutatni az említett fahidakat, ám azoknak csak pár maradványát lelte meg. Azonban ez is hatalmas segítség volt, hiszen azoktól kiindulva kimérhette az említett távolságokat, amiknek segítségével rátalált a helyre. Kétnapnyi ásás után megtalálták a ládát, benne a koronázási jelvényekkel. Az egészet Orsovára szállították, ahol felnyitották a fedelet. Szörnyű látvány fogadta a jelenlévőket, mivel minden csurom víz volt. A helyszínen felvett jegyzőkönyv alapján a palást volt a legtetején. Teljesen vizes volt, de szerencsére nem indult foszlásnak. Következőnek a koronázási kard került elő, teljesen rozsdásan. A következő tárgy maga a Szent Korona volt. Egy bőrtokba csomagolták, ám az már rég szétfoszlott, a korona bélésével együtt. Továbbá letört róla három ékkő, és az egyik lánc is lejött. A koronázási jelvények közül utolsónak az országalma került elő a ládából. Erről letört a tetején lévő kettőskereszt. A ládában találtak még egy pár sarut és egy pár cipőt, teljesen szétrohadva. Legvégül egy külön zárható oldalrekeszben régimódi kengyelre bukkantak.

Ezután a Budai Várba küldték vonattal a ládát, ahol egyházi és világi személyek vizsgálták meg, eredetiségüket kutatva. Három napon keresztül kiállították a várban, hogy a polgárok is megtekinthessék. Utána Bécsbe küldték, hogy Ferenc József is megszemlélhesse. Ő két nap múlva visszaküldte Budára a várba, ahol elkezdték őrizni. Így ért véget a Szent Korona nagy utazása a 48-as szabadságharc során.

Végül Varga megkapta a pénzét a feladata sikeres teljesítéséért. Az általa említett Szűcs nevű illető valódi kilétére sohasem derült fény, és bizonyos, hogy sosem fog kiderülni az áruló valódi neve. Sokan Szemerét vádolták az árulással, ő pedig sok-sok megjelent újságcikkében cáfolta ezeket a vádakat. Valószínűtlen szerintem, hogy ő lett volna, mivel rengeteg időt, energiát és kockázatot fektetett bele a rendes elrejtésbe. Ám ezt nem feltétlenül nevezhetjük „rendes” elrejtésnek, mert hatalmas hibát követtek el akkor, amikor a Duna árterének kellős közepén ásták el a ládát, ezzel a kincsek létét kockáztatva. Mentségükre szóljon, lehetséges, hogy csak rövid időre tervezték ott tárolni, mint ahogy azt Kossuth is említette, mikor az áthelyezéséről beszélt.

A láda megtalálásának helyén Ferenc József egy emlékkápolnát állíttatott. Sajnálatos módon a Ceauşescu-éra alatt, amikor Vaskapu vízerőmű építése nyomán a Duna vize kezdte ellepni az egykori Orsova városát, az épület megsemmisült.

Az orosvai emlékkápolna 1901-ben

A Szent Koronáról szóló másik bejegyzésem itt található!

Források