Ez a bejegyzés egy sorozat első cikke, amikben történelmi tévhiteket próbálok megcáfolni. Az első kiszemelt tévhitem alanya Könyves Kálmán magyar király lesz, aki a legműveltebb uralkodóink egyikéhez tartozik.
Több helyen olvashattuk, halhattuk, de történelemórán biztosan találkoztunk azzal a történettel, miszerint Könyves Kálmán betiltotta a boszorkányok üldözését. Az 1100 körül íródott törvénykönyvében az 57. § alatt olvasható: “Boszorkányokkal szemben, akik nincsenek, semmiféle kereset ne legyen.” (“De strygis vero quae sunt, nulla ampliu quaestio fiat.”) Ezt lehet úgy értelmezni, mit ezt sokan tették és teszik, hogy Könyves Kálmán betiltotta a boszorkányüldözést és kijelentette, hogy boszorkányok nem léteznek. Ám ez ilyen formában nem teljesen igaz, a király a boszorkányok striga fajtája ellen tiltotta be az üldözést. Bizonyított, hogy a középkori társadalom a boszorkányokból több fajtát különböztetett meg. Úgy vélték, hogy a strigák éjszaka állatalakot öltve repkednek és kísértenek, kiszívják az élők vérét, vagy felfalják őket. A strigák a régi, kereszténység előtti pogány mitológiából, hitvilágból maradtak az emberekre. Több keresztény uralkodó tagadta a létezésüket Könyves Kálmán mellett, mint például Rothár longobárd király és Nagy Károly. A boszorkányok egy másik fajtájának a létezését azonban egyikük sem tagadta. A veneficák és maleficák alakváltásra nem képes, de gonosz varázslatokat végző, terményt megrontó és a tehenek tejét elapasztó lények voltak. Az ő üldözésüket teljes mértékben szükségesnek találták. A törvény félreértelmezéséhez valószínűleg az vezetett, hogy a későbbi századokban már nem különböztettek meg boszorkányfajtákat, így a fent említett törvényt könnyen máshogyan lehetett érteni.
Az tény, hogy Magyarországon jelentősen kevesebb boszorkányper volt, és úgyszintén kevesebb halálos ítélet boszorkányok ellen, mint más európai országokban. Európához képest hazánkban a boszorkányperekben az egyház jóval kevesebb szerepet vállalt. Ezeknek az okát még nem sikerült tisztáznia a kutatóknak.
